Szoftvertesztelés fontossága
Elméletileg, kellő körültekintéssel lehetséges volna tökéletes programot írni akár az első próbálkozásra, de ez a gyakorlatban lehetetlen, hiszen a programok fejlesztői is emberek, ráadásul a környezet, a bevitt adatok, sőt, akár az elvárt működés is változhat a fejlesztés során. Ezáltal a program változtatásai során keletkezett különbségek is eredményezhetnek problémás működést, még ha az emberi tényezőt figyelmen kívül is hagyjuk.
A rendelkezésre álló anyagi keret és munkaerő függvénye is, hogy mikor kerül sor a tesztesetekre, ám a legköltséghatékonyabb megoldás a már tervezés szintjén megvalósuló tesztelés. Ha az elérni kívánt szoftver követelményei alapján építjük fel a teszteket, akkor biztosak lehetünk a tesztek effektivitásában. A program változtatásaival együtt azonban érdemes módosítani a teszteket is, ez azonban rendkívül körülményes lehet, akár az egész teszt könyvtár újraírását eredményezheti. Emiatt javasolt a jelenleg is elterjedt módszert alkalmazni, mely szerint, ahogy létrejön futtatható állomány a program fejlesztése során, azt egyből teszteljük. Erre azért van szükség, mert így tudhatjuk, hogy fejlesztés közben folyamatosan működő programot állítunk elő, ha pedig hibát találunk, annak az azonnali javítása egyszerűbb, gyorsabb, költséghatékonyabb és kevesebb energia befektetéssel jár.
Amikor építkezünk, ha az alapot rosszul rakjuk le, a rá épülő házat is vissza kell bontani, hogy a kezdeti hibát javítani tudjuk. Ehhez hasonlóan, ha a szoftver alapját alkotó programrészek, hibásak, lehet, hogy az összes rá épülő modulon újra kell írnunk. Ugyanígy a karbantartással, ha a szoftvert nem teszetljük üzembe helyezése után is rendszeresen, akkor az új funkciók miatt könnyen meghibásodhat.
A regressziós tesztelés
Ahogy fejlődik a program, többfajta tesztelési metódusnak vethetjük alá. Az egyik legegyszerűbb tesztelési forma, amit már a fejlesztés legelején gyakorolni lehet, a regressziós tesztelés. Ennek lényege, hogy a programot ugyanazon teszteknek vetjük alá meghatározott időszakonként. Ebből adódóan arról bizonyosodhatunk meg, hogy a program továbbra is ugyanúgy jól funkcionál, mint korábban, az alkalmazott változtatások nem rontották el a program működését. Mivel szinte folyamatos tesztelés alatt áll a fejlesztett program, hamar észrevehetjük a hibákat, amely gyors és minimális költségű javításokat eredményez. A regressziós tesztek hátulütője, hogy a program bővítésével újabb teszteket kell hozzáadni a könyvtárhoz, ezzel növelve a tesztek lefutásának idejét. Ez az időkiesés elkerülhető, ha a fejlesztők külön szervereket állíthatnak fel, amiken folyton futhatnak a regressziós tesztek. Ezeknek az automatizálása is kihívás, de csak egyszeri befektetést igényel.
A regressziós tesztelés a fentiekre tekintettel bizonyos esetekben nem javasolt. A konkért szoftver összes jellemzője határozza meg azt, hogy mikor érdemes ezen lehetőséggel élni.
A tesztelési szintek
A tesztelés szintjei általában a következők: komponens teszt (unit teszt), modul teszt, alrendszer tesz, rendszer teszt, elfogadási teszt. Ezek a tesztek gyakorlatilag egymásra épülnek, a következő sorrendben:
- A unit teszt lényege, hogy megvizsgáljuk az implementáció során elkészült legkisebb egységek működését. Bár ez úgy tűnhet, hogy elegendő lenne egy program működésének biztosításához, sajnos nem az. Visszatérve az építkezős példára, ez lenne az a szint, ahol megnézzük, hogy minden tégla, amit készítettünk, megfelelő-e.
- Az, hogy jó építőanyagot használunk elengedhetetlen, de szükséges az is, hogy ezek megfelelően legyenek egymásba ágyazva. Modul tesztelés során az egymásra épülő, magukban még jól működő egységek egymás közötti kommunikációját teszteljük
- A következő lépcső az alrendszer teszt. A nagyobb rendszerű programok esetén elkülöníthetünk különböző alrendszereket, melyek modulokból állnak. A tesztelés célja szintén a megfelelő kommunikáció. Eközben végig integrációs tesztek futtathatók, amelyet külön tesztelik az alrendszerek közötti együttműködést.
- Rendszer tesztelés során a kommunikáció mellett azt is vizsgáljuk, hogy a fejlesztett rendszer megfelel-e a támasztott funkcionális és nem funkcionális követelményeknek.
- Az utolsó teszt az elfogadási teszt, melyet már nem szimulációban végzünk, hanem a valós programot futtatjuk valós környezetben. Ennek egyik módja egy valós, potenciális felhasználót használni, tesztelve, hogy a program megfelel-e a követelményeknek, hatékony, a teljesítménye megfelel-e az általános felhasználó elvárásaival. Ezt a tesztelési szintett szokásos alfa tesztelésnek is nevezni. Ennek egy nagyobb körben történő, hétköznapokban is ismertebb fajtája a béta tesztelés, melynek során a kiadó egy kisebb csoportnak biztosít hozzáférést a még ki nem adott programhoz, akik használják, ezáltal tesztelik a programot, és ha hibát találnak, akkor azt jelzik a fejlesztők felé.
Tapasztalatunk szerint - amely semmilyen affiliate vagy egyéb gazdasági érdeket nem foglal magába - , amennyiben szoftverfejlesztő, megrendelő és segítségre lenne szüksége a szoftverek tesztelésével kapcsolatban, a TESTERLAB.IO lehetséges megoldást jelenthet.
Cikkünk tájékoztató jelleggel készült, mely nem minősül egyedi ügyre alkalmazható jogi tanácsadásnak vagy jogi állásfoglalásnak.
Amennyiben szoftverfejlesztéssel kapcsolatban merülne fel jogi kérdése, keresse irodánkat bizalommal!
